Amikor az embernek a fia serdülő korba lép minden olyan korábban kiejtett mondatot újra átgondol, amikor azért rimánkodott, hogy csak legyen nagyobb a gyerek, mert akkor biztosan nem lesz vele annyi feladat vagy gond. Meg kell ezt cáfolnom. Édesanyám mondta mindig, hogy a gond mérete nem változik, csak a formája alakul át. És hát meg kell mondjam, hogy tényleg igaza volt. Amikor még kicsi volt, akkor nagyon kellett félteni, mert hát nem volt félelemérzete és tényleg minden rosszaságot megcsinált, most viszont már teljesen új és komolyabb problémával nézünk sokszor elébe, ami nyilván nem okoz számára akkora sérülést, de hosszú távon bizony nagyon sok dolgot meghatároz vagy meghatározhat az életében.

A minap például már a hónapban másodszor jött úgy haza, hogy össze volt törve a telefonja kijelzője. Persze én elhiszem, hogy ezek a telefonok könnyen sérülnek és megesik egy-egy baleset, de az azért már nem hinném hogy normális lenne, hogy két héten belül a második alkalommal fordul ez elő a gyerekkel. Én nem tudom, hogy mit csinált, de már két hónapja szintén a xiaomi szervíz vendégei voltunk, mert szintén teljesen pókhálósra volt törve a telefonjának kijelzője. Nem tudom mit tudnék tenni, hogy felismerje, hogy egyrészt ezek a dolgok drágák, másrészt meg kell tanulnunk vigyázni ezekre az eszközökre, mert felnőttként hihetetlen károk származhatnak abból, ha nem vigyáz a telefonjára és mondjuk adatokat veszt a munkahelyén folyó projektről vagy elveszti a telefonkönyv kontaktjait.

Nem viselkedés zavaros a gyerekem és nem is kiemelkedően rossz, én inkább azt mondanám, hogy néhány dologban renitens módon hibákat vét, amit remélem, hogy hamarosan megtanul jobban kezelni, mert elképesztő módon hiányoznak azok a nyugodt és békés esték, amikor nem szidnunk kell vagy fejmosást adni neki, hanem mondjuk csak társasjátékozunk és beszélgetünk vagy nézünk egy filmet. Remélem a közeljövőben nem kell látogatnunk egy szervízt sem, és béke honol majd a családon.